2022. FEBRUÁR

Az intelligens közösségek kihívásai

Az utóbbi években az intelligens vagy okos kifejezést széles körben alkalmazzák mindenféle dologra: készülékek, elektromos mérőórák, hálózatok, épületek és különösen a városok esetében. Kezdetben az “okos” egy jelző volt, mára már sokkal inkább stratégia.

Az intelligens fogalma azonban folyamatosan fejlődik. Manapság informatikai megoldásokra utal leginkább, de az “okosság” a valós idejű adatok, a 3D-s vizualizáció, a mesterséges intelligencia automatizálásra és optimalizálásra történő alkalmazása, valamint más, a egyének életének javítására igénybe vett technológiák alkalmazásával függ össze. Ezek a technológiák új utakat nyitnak az olyan kihívások kezelésére, mint az elavuló infrastruktúra, a kormányzati szolgáltatásokkal szembeni növekvő igények, a környezetet fenyegető veszélyek és a társadalmi igazságosság iránti igény.

Amikor az okos jelzővel illetünk valamit, akkor biztosak lehetünk abban, hogy adat alapú folyamatok bújnak meg a háttérben, ahogy egy intelligens közösség esetén is adatközpontú és analitikai döntési folyamatok mennek végbe működése során. Okos mivoltjukból adódik néhány kihívás, amivel – ha tetszik, ha nem – szembe kell nézniük.

1. Az épített és a természeti környezet
Az intelligens közösségeknek egyensúlyt kell teremteniük az épített és a természeti környezet gyakran egymással versengő igényei között. Ide soroljuk a gazdasági stressz és az éghajlatváltozás jelentette további kihívások közötti összeferhetetlenséget is. Az adatalapú szemlélet segít feltérképezni minden olyan közös pontot, tényezőt, aspektust aminek ismeretében már lehet úgy döntést hozni, hogy egyszere vagyunk képesek látni a rövid távú (gazdasági) hatásokat de a hosszabb távú (természetkimélő) hatásokat is.

A sikeres intelligens közösségek olyan stratégiával rendelkeznek, amely szorosan kapcsolódik a fenntarthatóságot, az ellenálló képességet, az élhetőséget, az egészséget, a biztonságot és a jólétet fokozó működési célokhoz.

2. Működési hatékonyság
A működési hatékonyság csupán annyit jelent hogy jó szervezeti működés. A jó működéshez pedig közismerten adatvezérelt szemléletre van szükség, ami megfelelő adathozzáféréssel illetve adathasználattal érhető el. Ezzel együtt az erőforrások megosztása és felhasználása hatékonyabbá válik, ami csökkenti a működési költségeket, tovább növelve a hatékonyságot. A javított munkafolyamatok az merőforrások intelligens elosztása révén támogatják a gyorsabban reagáló szolgáltatásokat is, mivel az erőforrásokat oda irányítják, ahol azok a leghasznosabbak.

Ez egy olyan kihívás, amit egy közösség megfelelő, erre a célra fejlesztett információs rendszer nélkül nehezen lenne képes megugrani. Ugyanis az intelligens információs rendszerek valós időben gyűjtik az adatokat, elemzést végeznek, és az így kapott információkat a jobb döntések alapjaként teszik elérhetővé a teljesítménymutatókon keresztül. A hatékonyabb munkafolyamatokat az eredményezi, hogy a különböző pontokon begyűjtött adatokat központilag elérhetővé teszik, így azok alapján azonnal lehet cselekedni, megszüntetve ezzel a nem hatékony és potenciálisan hibás papír alapú adatgyűjtést és a kézi frissítéseket. A folyamatok racionalizálása időt takarít meg, maximalizálja az erőforrásokat és javítja a válaszidőt.

3. Adatvezérelt teljesítmény
Az adatok központilag történő összekapcsolása a döntések javítása érdekében az informatikai rendszerek segítségével nem újdonság. Az intelligens közösségek egyik nagy kihívása abban rejlik, hogy az elemezhető, beépíthető és kommunikálható adatok mennyisége nagymértékben megnövekedett, és hogy az adatalapú döntéshozáshoz szükséges idő nagymértékben megnövekedett.

Az intelligens közösségi információs rendszerek itt tudnak jelentős előnyt nyújtani. A folyamatosan és valós időben gyűjtött adatok, a folyamatos elemzés, illetve az eredmények különböző vizualizációs eszközök segítségével történő közzététele biztosítja a döntéshozóknak, hogy maximálisan teljesítsenek.

“Okosnak” lenni egy folyamat
Az intelligens közösségek felépítéséhez elengedhetetlen egy fejlett, okos információs rendszer alkalmazása, ahol az adatalapú gondolkodás és döntéshozás a közösség működésének alappillére. A közösség csak így lehet képes – egy iteratív folyamat eredménye révén, amely a sikerekre épít, és tanul a kudarcokból, szem előtt tartva a célt –, hogy egy érzékenyebb, hatékonyabb és befogadóbb közösséget hozzon létre.  

2022 © Grundio Zrt.- Minden Jog Fenntartva